
Rendezvény Navigation
Közlekedési bűncselekmények
Közlekedési bűncselekmények
2 kredit
Ajánló
Az előadás gyakorlati példákkal szemlélteti a Btk. közlekedési bűncselekményekre vonatkozó szabályait, amely Magyarországon önálló fejezet, mégpedig a XXII. a büntető kódexünkben.
A kereken tíz tényállás és az értelmező rendelkezések háttérjogszabálya az 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet, azaz a KRESZ.
A közlekedési bűncselekmények, mint speciális foglalkozási szabályok, a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésből “váltak ki” és az önvezető autók megjelenésével, ahol a szoftver készítőjének felelőssége kerülhet fókuszba, visszatérhet akár ezen bűncselekményi körbe, bár ezzel kapcsolatban jelentős az ellenállás, hiszen az önvezető járművek tömeges elterjedése, tömeges munkanélküliséget eredményezhet (autóbuszvezetők, kamionsofőrök, mozdonyvezetők, taxisofőrök stb.).
Tematika
Közlekedési bűncselekmények néhány sajátossága
- Keretdiszpozíció
- Veszély, mint a közlekedési bűncselekmények eredménye
- Súlyosabb minősülést megalapozó eredmények
- Okozati összefüggés
- Limitált veszélyeztetési szándék
A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény
- Halmazati kérdések
Vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése
- Halmazati kérdések
Közúti veszélyeztetés
- Halmazati kérdések
Közúti baleset okozása
- 6/1998 Büntető jogegységi határozat
- Halmazati kérdések
Ittas állapotban elkövetett járművezetés
- Ittasság
- Járművezetés
- Halmazati kérdések
Járművezetés bódult állapotban
Járművezetés tiltott átengedése
Cserbenhagyás
A képzés szakmai előadója
Előadó: Dr. Borbély Zoltán
közlekedési-, biztosítási és kártérítési szakjogász
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója
korábbi legfőbb ügyészségi csoportvezető ügyész, jelenleg ügyvéd
! Kedvezményes jegyár: 9 000 Ft /fő !
(Megtakarítás 25%, azaz 3 000.-Ft)
2023.10.30-ig történő regisztráció leadása esetén.
Standard jegyár: 12 000 Ft /fő
2023.10.30-át követően történő regisztráció leadása esetén
NINCSENEK REJTETT KÖLTSÉGEK!!!
A képzés mentes az adó alól az Áfa tv. 85.§. (2) alapján.
Részletes tájékoztatás az e-learning képzés menetéről:
Részletes tájékoztatás az e-learning képzés menetéről:
Mi történik a megrendelés elküldését követően?
A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre. Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, megküldjük Önnek az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve pénzügyileg teljesített számlát.
Részletek a kurzusról és az oktatási felület működéséről
- Kurzus időtartalma: 120 perc
- Fejezetek száma: 6 db
Minden fejezet végén a rendszer feltesz Önnek egy éberségellenőrző kérdést az elhangzott oktatási anyaghoz kapcsolódóan.
A fejezetek közötti éberségellenőrző kérdésről:
- A kérdések száma a kurzuson belül: 1 db/fejezet
- A kérdések formája: feleletválasztós teszt
- Kitöltés módja: jelölőnégyzet használatával
A kurzus megtekintésért és az ellenőrzőpontokon történő helyes kérdés megválaszolásért, a szabályzat szerint 2 kreditpont adható.
*Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a megtekintési határidőig.
Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga!
A megszerzett kreditpontok lejelentéséről a MÜK rendszerébe cégünk gondoskodik, Önnek további teendője nincs.
Technikai segítség a bejelentkezés során felmerülő akadályok kezeléséhez >>>
Amennyiben a fentieken túl bármilyen kérdése felmerül, kérem keresse ügyfélszolgálatunkat, készséggel állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:
Telefonos ügyfélszolgálat: +36 70 586 7791
Ügyfélszolgálati idő: hétfő-csütörtök: 9:00-16:30, péntek: 9:00-14:30
E-mail cím: info@aktualis-ma.hu
MAVOR Legal Kft.
MAVOR Legal Kft. – A tanulás jövője
Az online tanulás egyre elterjedtebb lesz, ezért érdemes hozzá alkalmazkodni és kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.
A MAVOR Legal Kft. által alkalmazott e-learning képzési módszer szerint, az oktató és a képzésben résztvevő időben és térben is teljesen elkülönül egymástól.
A képzési módszer előnyei:
Hatékonyság, eredményesség kötöttségek és korlátok nélkül.
- a tanulás bárhol, bármikor saját haladási tempóban végezhető
- globális hozzáférést biztosít a tudáshoz korlátok nélkül (időben és térben)
- egyéni tanulási módszerhez, és képzési szükségletekhez igazított
- az oktatást annyiszor ismételheti meg, ahányszor az egyéni igényeihez szükséges
- a családi és munkahelyi kötelezettségek és a tanulmányi feladatok jól összeegyeztethetőkké válnak
- csökkennek az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó járulékos költségek (pl.: utazás, szállás stb.)
- a tanulási folyamat üteme nyomon követhető, naplózható és a megszerzett tudás mérhető
- az online tananyag naprakész mely a folyamatosan változó jogszabályok, törvény módosítások által befolyásolt szakterület esetében igen fontos szempont – könnyen karbantartható (aktualizálható), illetve felújítható
Több órás képzési anyagaink 15-25 perces fejezetekre vannak bontva, így nem szükséges egyszerre, rászánnia több órát a megtekintésre.
Oktatási rendszerünk minden megtekintett fejezetet naplóz, így Ön onnan folytathatja, ahol abbahagyta.
Ne maradjon le semmiről, a fejezet közben az oktatási anyag bármikor megállítható a megtekintett fejezet pedig újra meghallgatható, illetve biztosított az előre-és visszatekerés lehetősége.