Rendezvények betöltése

Építéshatósági érintettségű eljárások az ingatlanjogban

2 kredit

Ajánló

Amikor a régmúltban az első ember elővett négy karót, azt leverte egy általa kiválasztott földterület négy sarkába, és hangos szóval elkiáltotta magát: ez az enyém! – megszületett az ingatlan-nyilvántartás, hiszen előbb utóbb rögzíteni volt szükséges azt, hogy akkor melyik földterület kié is.
Aztán az az első ember, aki a négy karó közötti területre épített is egy kunyhót, lényegében megteremtette a szükségét az építéshatósági feladatok ellátásának is, mivel nem volt mindegy, az első nagyobb szél összedönti-e a falakat, az anyagi károk mellett akár emberi tragédiákat is okozva.
Ahogy a karók egyre sűrűsödtek, az általuk lefedett területek összeértek, fontos feladattá vált a birtoktestek rendezése, alakítgatása, mely ismét központi irányításért és szabályozásért kiáltott.
Az ingatlan-nyilvántartás és az építésügy nem csak a régmúltban, hanem a mai modern világunkban is sok szálon kapcsolódik egymáshoz, tevékenységi köreik egymásra épülnek, egymás nélkül igazából elképzelhetetlenek.
Az épületek tulajdoni lapi, térképi feltüntetése, a társasházak alapítása, a telekalakítások foganatosítása mind olyan területek, melyek vonatkozásában a földhivatali és építésügyi hatósági feladatok összefonódva, szerves egységként megjelenve épülnek be mindennapjainkba, megteremtve ezzel a piacgazdaság és az ingatlanforgalom biztos alapját.
Ajánlom az előadás meghallgatását mindazoknak, akik jobban meg kívánják ismerni e két „ősi” hatósági tevékenységi kör együttműködését, a múlt példáin alapulva, a hatályos szabályozás buktatóin át kitekintve a jövő várható fejleményeire.

Tematika

  • Építéshatóságok a földhivatali rendszerben
  • Telekalakítás
  • Épület feltüntetés, törlés
  • Épület kiemelés
  • Társasház alapítás
  • Rendeltetési mód változás
  • Más célú hasznosítás
  • Helyi építési szabályzatok véleményezése földhivatali szempontból

Összefoglaló információk
Előadó: Dr. Fazekas Gábor- Főosztályvezető, Pest Megyei Kormányhivatal, Földhivatali osztály

Jogterület:  Ingatlanjog
Képzés formája: e-learning
Kurzus időtartalma: (~) 120 perc
Fejezetek száma: 7 db

Megtekinthető: A belépési adatok kiküldésétől számított 60 napig- de legkésőbb december 15-ig.

Nyilvántartásba vételi szám: NY002035/2022

Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga a megtekintésért 2 kredit jár! 

(Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a hozzáférési határidőig.)

Jegyek
Standard jegyár: 12 000 Ft /képzés/ fő


NINCSENEK REJTETT KÖLTSÉGEK!!!

A képzés mentes az adó alól az Áfa tv. 85.§. (2) alapján.

A képzés szakmai előadója

Fazekas Gábor

Előadó: Dr. Fazekas Gábor- Főosztályvezető, Pest Megyei Kormányhivatal, Földhivatali osztály

Ingatlan_6_2023

Részletes tájékoztatás az e-learning képzés menetéről:

Mi történik a megrendelés elküldését követően?

A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre. Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, megküldjük Önnek az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve pénzügyileg teljesített számlát.

Részletek a kurzusról és az oktatási felület működéséről

  • Kurzus időtartalma: 120 perc
  • Fejezetek száma: 6 db

Minden fejezet végén a rendszer feltesz Önnek egy éberségellenőrző kérdést az elhangzott oktatási anyaghoz kapcsolódóan.

A fejezetek közötti éberségellenőrző kérdésről:

  • A kérdések száma a kurzuson belül: 1 db/fejezet
  • A kérdések formája: feleletválasztós teszt
  • Kitöltés módja: jelölőnégyzet használatával

A kurzus megtekintésért és az ellenőrzőpontokon történő helyes kérdés megválaszolásért, a szabályzat szerint 2 kreditpont adható.

*Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a megtekintési határidőig.

Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga! 

A megszerzett kreditpontok lejelentéséről a MÜK rendszerébe cégünk gondoskodik, Önnek további teendője nincs.


Technikai segítség a bejelentkezés során felmerülő akadályok kezeléséhez >>>


Amennyiben a fentieken túl bármilyen kérdése felmerül, kérem keresse ügyfélszolgálatunkat, készséggel állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:

Telefonos ügyfélszolgálat: +36 70 586 7791

Ügyfélszolgálati idő: hétfő-csütörtök: 9:00-16:30, péntek: 9:00-14:30

E-mail cím: info@aktualis-ma.hu

MAVOR Legal Kft.

Kövessen minket facebookon is!

MAVOR Legal Kft. – A tanulás jövője

Az online tanulás egyre elterjedtebb lesz, ezért érdemes hozzá alkalmazkodni és kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.

A MAVOR Legal Kft. által alkalmazott e-learning képzési módszer szerint, az oktató és a képzésben résztvevő időben és térben is teljesen elkülönül egymástól.

A képzési módszer előnyei:

Hatékonyság, eredményesség kötöttségek és korlátok nélkül.

    • a tanulás bárhol, bármikor saját haladási tempóban végezhető
    • globális hozzáférést biztosít a tudáshoz korlátok nélkül (időben és térben)
    • egyéni tanulási módszerhez, és képzési szükségletekhez igazított
    • az oktatást annyiszor ismételheti meg, ahányszor az egyéni igényeihez szükséges
    • a családi és munkahelyi kötelezettségek és a tanulmányi feladatok jól összeegyeztethetőkké válnak
    • csökkennek az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó járulékos költségek (pl.: utazás, szállás stb.)
    • a tanulási folyamat üteme nyomon követhető, naplózható és a megszerzett tudás mérhető
    • az online tananyag naprakész mely a folyamatosan változó jogszabályok, törvény módosítások által befolyásolt szakterület esetében igen fontos szempont – könnyen karbantartható (aktualizálható), illetve felújítható

Több órás képzési anyagaink 15-25 perces fejezetekre vannak bontva, így nem szükséges egyszerre, rászánnia több órát a megtekintésre.

Oktatási rendszerünk minden megtekintett fejezetet naplóz, így Ön onnan folytathatja, ahol abbahagyta.

Ne maradjon le semmiről, a fejezet közben az oktatási anyag bármikor megállítható a megtekintett fejezet pedig újra meghallgatható, illetve biztosított az előre-és visszatekerés lehetősége.

Mi történik a megrendelés elküldését követően?

A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre.

Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, hozzáférést küldünk Önnek, mely tartalmazza az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve a pénzügyileg teljesített számlát.

Jegyek

Unlimited jegy érhető el
Standard jegyár-NY002035/202212 000 Ft2023.01.15-től vásárolt jegy esetében

Please fill in all required fields

Unlimited jegy érhető el
Tagsági jegy-NY002035/20226 000 Ft50% kedvezmény érvényesítése tagsági jeggyel.

Please fill in all required fields

Unlimited jegy érhető el
Bérlet 2023-NY002035/2022Ft2023-as Korlátlan Könyvtár és Kredit Bérlettel rendelkező ügyfeleink részére.

Please fill in all required fields

Unlimited jegy érhető el
Ügyvédek lapja olvasó jegy7 800 Ft35% kedvezmény érvényesítése Ügyvédek lapja olvasók számára

Please fill in all required fields

Részletek

Kezdés:
január 1. - 08:00
Vége:
december 31. - 17:00
Összeg:
Ingyenes - 12000Ft

Szervező

Mavor Legal Kft.
Telefon:
+36 70 586 7791
E-mail:
info@aktualis-ma.hu