
Rendezvény Navigation
Érvénytelenség és hatálytalanság a házastársak szerződéseiben
Érvénytelenség és hatálytalanság a házastársak szerződéseiben
2 kredit
A tartalomból:
A házassági vagyonjog a Ptk. Családjogi Könyvének egyik meghatározó területe. Szabályozása során a jogalkotó figyelembe vette a korábbi Családjogi törvény rendelkezéseit és az új tendenciákat egyaránt. A Ptk. hatálybalépése óta eltelt mintegy hét év során a bíróságoknak már alkalmazniuk kellett a Ptk. házassági vagyonjogi szabályait, és ez jelentette a kialakult gyakorlat folytatását, valamint új megoldások beépítését is. Az előadás témája az, hogy a házastársak egymás közötti szerződéseiben, így a házassági vagyonjogi szerződésekben és a házastársi közös vagyont megosztó szerződésekben hogyan jelentkeznek az érvényesség és hatályosság problémái.
Tematika
- A házastársak szerződései
- Az érvénytelenség szabályai a házassági vagyonjogban
- Az érvénytelenség jellemző megjelenése a házassági vagyonjogi szerződésben és a házastársi közös vagyont megosztó szerződésben
- A hatálytalanság megjelenése a házassági vagyonjogban
- A hatálytalanság mint a közös vagyonnal való rendelkezés egyik lehetséges következménye
Előadó:
Dr. Szeibert Orsolya
egyetemi tanár, ELTE ÁJK
További családjogi képzések:
2 kredit
Házassági vagyonjog A házassági vagyonjog a Kúria újabb gyakorlatában2 kredit
Gyermektartás A kiskorú és a továbbtanuló nagykorú gyermek tartásának aktuális kérdéseiMAVOR Legal Kft. – A tanulás jövője
Az online tanulás egyre elterjedtebb lesz, ezért érdemes hozzá alkalmazkodni és kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.
A MAVOR Legal Kft. által alkalmazott e-learning képzési módszer szerint, az oktató és a képzésben résztvevő időben és térben is teljesen elkülönül egymástól.
A képzési módszer előnyei:
Hatékonyság, eredményesség kötöttségek és korlátok nélkül.
- a tanulás bárhol, bármikor saját haladási tempóban végezhető
- globális hozzáférést biztosít a tudáshoz korlátok nélkül (időben és térben)
- egyéni tanulási módszerhez, és képzési szükségletekhez igazított
- az oktatást annyiszor ismételheti meg, ahányszor az egyéni igényeihez szükséges
- a családi és munkahelyi kötelezettségek és a tanulmányi feladatok jól összeegyeztethetőkké válnak
- csökkennek az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó járulékos költségek (pl.: utazás, szállás stb.)
- a tanulási folyamat üteme nyomon követhető, naplózható és a megszerzett tudás mérhető
- az online tananyag naprakész mely a folyamatosan változó jogszabályok, törvény módosítások által befolyásolt szakterület esetében igen fontos szempont – könnyen karbantartható (aktualizálható), illetve felújítható
Több órás képzési anyagaink 15-25 perces fejezetekre vannak bontva, így nem szükséges egyszerre, rászánnia több órát a megtekintésre.
Oktatási rendszerünk minden megtekintett fejezetet naplóz, így Ön onnan folytathatja, ahol abbahagyta.
Ne maradjon le semmiről, a fejezet közben az oktatási anyag bármikor megállítható a megtekintett fejezet pedig újra meghallgatható, illetve biztosított az előre-és visszatekerés lehetősége.