Rendezvény Navigation
Követeléskezelés I. – Szerződéskötés az elektronikus világban – tippek és trükkök
3 kredit
Ajánló
Ahogy a behajtási gyakorlatban mondják, a követeléskezelés már a szerződéskötéskor elkezdődik. Egy követelés – illetve tágabban egy egész gazdasági kapcsolat – sorsa már rögtön az első pillanatban megpecsételődik; a szerződéskötés során olyan nyilatkozatokat, jogcselekményeket tesznek a felek, amelyek a szerződő fél kilátásait alapjaiban határozzák meg. A gyakorlatban tapasztalható, visszatérő és nem ritkuló figyelmetlenségek, „bakik”, közkeletű jogi tévedések képesek behajthatatlanságot, érvénytelenséget vagy más kellemetlen következményeket okozni, amit utólag már vagy nem, vagy csak nagyon nehezen (és általában az ellenérdekű fél közreműködésével) lehet helyrehozni. Szintén sok problémát okoz az egyes kapcsolattartási formák joghatásainak nem megfelelő ismerete, itt 2024. január 1-ével jelentős változások is bekövetkeztek, amelyre szintén kitérünk.
A korábbi képzések tapasztalataira figyelemmel a szerződéskötéssel kapcsolatos kérdéseket egy külön előadásba helyeztük át. Ezen haszonnal vehetnek részt jogi képviselők, de cégvezetők, üzletkötők is.
Tematika
- A szerződésekre vonatkozó alapelvek
- A szerződéskötési folyamat lépései
- Milyen jelentősége van a „megrendelőnek”, „visszaigazolásnak”, „informatív ajánlatnak”
- Az általános szerződési feltételek használata, törvényi feltételei
- A jognyilatkozatok megtétele: a szóbeli, írásbeli nyilatkozat, a ráutaló magatartás
- Az írásbeliség törvényi feltételei – avagy nem minden írás írásbeli
- Az elektronikus okiratok 2024-től
- Az elektronikusan megtett jognyilatkozatok. A telefax, email, Viber-üzenet stb. jogi sorsa
Részletes tájékoztatás az e-learning képzés menetéről:
Részletes tájékoztatás az e-learning képzés menetéről:
Mi történik a megrendelés elküldését követően?
A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre. Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, megküldjük Önnek az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve pénzügyileg teljesített számlát.
Részletek a kurzusról és az oktatási felület működéséről
- Kurzus időtartalma: 180 perc
- Fejezetek száma: 8 db
Minden fejezet végén a rendszer feltesz Önnek egy éberségellenőrző kérdést az elhangzott oktatási anyaghoz kapcsolódóan.
A fejezetek közötti éberségellenőrző kérdésről:
- A kérdések száma a kurzuson belül: 1 db/fejezet
- A kérdések formája: feleletválasztós teszt
- Kitöltés módja: jelölőnégyzet használatával
A kurzus megtekintésért és az ellenőrzőpontokon történő helyes kérdés megválaszolásért, a szabályzat szerint 3 kreditpont adható.
*Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a megtekintési határidőig.
Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga!
A megszerzett kreditpontok lejelentéséről a MÜK rendszerébe cégünk gondoskodik, Önnek további teendője nincs.
Technikai segítség a bejelentkezés során felmerülő akadályok kezeléséhez >>>
Amennyiben a fentieken túl bármilyen kérdése felmerül, kérem keresse ügyfélszolgálatunkat, készséggel állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:
Telefonos ügyfélszolgálat: +36 70 586 7791
Ügyfélszolgálati idő: hétfő-csütörtök: 9:00-16:30, péntek: 9:00-14:30
E-mail cím: info@aktualis-ma.hu
MAVOR Legal Kft.
MAVOR Legal Kft. – A tanulás jövője
Az online tanulás egyre elterjedtebb lesz, ezért érdemes hozzá alkalmazkodni és kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.
A MAVOR Legal Kft. által alkalmazott e-learning képzési módszer szerint, az oktató és a képzésben résztvevő időben és térben is teljesen elkülönül egymástól.
A képzési módszer előnyei:
Hatékonyság, eredményesség kötöttségek és korlátok nélkül.
- a tanulás bárhol, bármikor saját haladási tempóban végezhető
- globális hozzáférést biztosít a tudáshoz korlátok nélkül (időben és térben)
- egyéni tanulási módszerhez, és képzési szükségletekhez igazított
- az oktatást annyiszor ismételheti meg, ahányszor az egyéni igényeihez szükséges
- a családi és munkahelyi kötelezettségek és a tanulmányi feladatok jól összeegyeztethetőkké válnak
- csökkennek az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó járulékos költségek (pl.: utazás, szállás stb.)
- a tanulási folyamat üteme nyomon követhető, naplózható és a megszerzett tudás mérhető
- az online tananyag naprakész mely a folyamatosan változó jogszabályok, törvény módosítások által befolyásolt szakterület esetében igen fontos szempont – könnyen karbantartható (aktualizálható), illetve felújítható
Több órás képzési anyagaink 15-25 perces fejezetekre vannak bontva, így nem szükséges egyszerre, rászánnia több órát a megtekintésre.
Oktatási rendszerünk minden megtekintett fejezetet naplóz, így Ön onnan folytathatja, ahol abbahagyta.
Ne maradjon le semmiről, a fejezet közben az oktatási anyag bármikor megállítható a megtekintett fejezet pedig újra meghallgatható, illetve biztosított az előre-és visszatekerés lehetősége.