Rendezvények betöltése

A Pp. fontosabb kérdései, szabályai 2023 – e-learning

Felhívnánk szíves figyelmüket, hogy azonos témakörben de más nyílvántartásbavételi számon regisztrált előadás elvégzésért ugyan úgy járnak az ügyvédi kreditpontok!

5 kredit

Ajánló

A 2016. évi CXXX. törvény, az új polgári perrendtartás öt éve van velünk, időközben átesett egy nagyobb ráncfelvarráson és több kisebb módosításon. Az eltelt idő alatt szerencsére a gyakorlat is kialakulhatott több olyan kérdésben, amiben voltak kezdeti bizonytalanságok.

A képzésünkben a legfrissebb hatályosságú szöveg és az azóta keletkezett eseti döntések, gyakorlati megoldások ismertetésével igyekszünk bemutatni a Pp. “gerincét” képező, fontosabb, általános jelentőségű rendelkezéseket a kínálatunk legrészletesebb, 5 órás Pp. e-learning előadásával.

Elsősorban jogi képviselők (ügyvédek, jogtanácsosok) igényeinek figyelembevételével alakítottuk ki, de haszonnal vehet részt rajta mindenki, akinek – bármelyik oldalon – polgári perben kell részt venni.

Tematika

  • Honnan ismerhető meg az új Pp. gyakorlata?
  • Az új Pp. alapelvei
  • A jogcímhez kötöttség, az anyagi pervezetés
  • A járásbírósági és törvényszéki per eltérései.
  • A hatáskör és illetékesség változásai
  • A jogi képviselőre irányadó új szabályok
  • A keresetlevél kötelező tartalmi kellékei és a hiányok jogkövetkezménye a jelenlegi szabályok alapján
  • A perfelvétel lépései
  • A perfelvételi tárgyalás menete
  • A perfelvételi beadványok és kötelező tartalmi kellékeik
  • A bizonyítási eljárás változásai, a magánszakértő, a jogellenesen szerzett bizonyíték
  • Az állítási és bizonyítási szükséghelyzet.
  • Dióhéjban a jogorvoslatokról

A képzés szakmai előadója

kerepesy_krisztian

Előadó: dr. Kerepesy Krisztián

címzetes törvényszéki bíró

Összefoglaló információk
Előadó: dr. Kerepesy Krisztián,  címzetes törvényszéki bíró

Jogterület:  Polgári jog
Képzés formája: e-learning
Kurzus időtartalma: (~) 300 perc
Fejezetek száma: 13 db

Megtekinthető: A belépési adatok kiküldésétől számított 60 napig- de legkésőbb 2023. december 15-ig.

Nyilvántartásba vételi szám: NY002627/2023

Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga a megtekintésért 5 kredit jár! 

(Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a hozzáférési határidőig.)

Jegyek

Kedvezményes jegyár: 22 500 Ft /fő
(Megtakarítás 25%, azaz 7 500.-Ft) – lejárt 

 


Standard jegyár: 30 000 Ft /fő

2023.04.18-át követően vásárolt jegy esetében.


BÉRLET 2023 –  bérlettel rendelkező ügyfeleink részére az e-learning képzés elvégzése DÍJMENTES, de regisztrációhoz kötött!

További részletek a BÉRLET 2023-ról.

NINCSENEK REJTETT KÖLTSÉGEK!!!

A képzés mentes az adó alól az Áfa tv. 85.§. (2) alapján.

Részletes tájékoztatás az e-learning képzés menetéről:

Mi történik a megrendelés elküldését követően?

A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre. Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, megküldjük Önnek az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve pénzügyileg teljesített számlát.

Részletek a kurzusról és az oktatási felület működéséről

  • Kurzus időtartalma: 300 perc
  • Fejezetek száma: 13 db

Minden fejezet végén a rendszer feltesz Önnek egy éberségellenőrző kérdést az elhangzott oktatási anyaghoz kapcsolódóan.

A fejezetek közötti éberségellenőrző kérdésről:

  • A kérdések száma a kurzuson belül: 1 db/fejezet
  • A kérdések formája: feleletválasztós teszt
  • Kitöltés módja: jelölőnégyzet használatával

A kurzus megtekintésért és az ellenőrzőpontokon történő helyes kérdés megválaszolásért, a szabályzat szerint 5 kreditpont adható.

*Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a megtekintési határidőig.

Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga! 

A megszerzett kreditpontok lejelentéséről a MÜK rendszerébe cégünk gondoskodik, Önnek további teendője nincs.


Technikai segítség a bejelentkezés során felmerülő akadályok kezeléséhez >>>


Amennyiben a fentieken túl bármilyen kérdése felmerül, kérem keresse ügyfélszolgálatunkat, készséggel állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:

Telefonos ügyfélszolgálat: +36 70 586 7791

Ügyfélszolgálati idő: hétfő-csütörtök: 9:00-16:30, péntek: 9:00-14:30

E-mail cím: info@aktualis-ma.hu

MAVOR Legal Kft.

Kövessen minket facebookon is!

MAVOR Legal Kft. – A tanulás jövője

Az online tanulás egyre elterjedtebb lesz, ezért érdemes hozzá alkalmazkodni és kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.

A MAVOR Legal Kft. által alkalmazott e-learning képzési módszer szerint, az oktató és a képzésben résztvevő időben és térben is teljesen elkülönül egymástól.

A képzési módszer előnyei:

Hatékonyság, eredményesség kötöttségek és korlátok nélkül.

    • a tanulás bárhol, bármikor saját haladási tempóban végezhető
    • globális hozzáférést biztosít a tudáshoz korlátok nélkül (időben és térben)
    • egyéni tanulási módszerhez, és képzési szükségletekhez igazított
    • az oktatást annyiszor ismételheti meg, ahányszor az egyéni igényeihez szükséges
    • a családi és munkahelyi kötelezettségek és a tanulmányi feladatok jól összeegyeztethetőkké válnak
    • csökkennek az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó járulékos költségek (pl.: utazás, szállás stb.)
    • a tanulási folyamat üteme nyomon követhető, naplózható és a megszerzett tudás mérhető
    • az online tananyag naprakész mely a folyamatosan változó jogszabályok, törvény módosítások által befolyásolt szakterület esetében igen fontos szempont – könnyen karbantartható (aktualizálható), illetve felújítható

Több órás képzési anyagaink 15-25 perces fejezetekre vannak bontva, így nem szükséges egyszerre, rászánnia több órát a megtekintésre.

Oktatási rendszerünk minden megtekintett fejezetet naplóz, így Ön onnan folytathatja, ahol abbahagyta.

Ne maradjon le semmiről, a fejezet közben az oktatási anyag bármikor megállítható a megtekintett fejezet pedig újra meghallgatható, illetve biztosított az előre-és visszatekerés lehetősége.

pp_1_11_17_2023

Mi történik a megrendelés elküldését követően?

A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre.

Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, hozzáférést küldünk Önnek, mely tartalmazza az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve a pénzügyileg teljesített számlát.

Jegyek

Unlimited jegy érhető el
Standard jegyár-NY002627/202330 000 Ft2023. 04. 18-át követően vásárolt jegy esetében.

Please fill in all required fields

Unlimited jegy érhető el
Tagsági jegy-NY002627/202315 000 Ft50% kedvezmény érvényesítése tagsági jeggyel.

Please fill in all required fields

Unlimited jegy érhető el
Bérlet 2023-NY002627/2023Ft2023-as Korlátlan Könyvtár és Kredit Bérlettel rendelkező ügyfeleink részére.

Please fill in all required fields

Unlimited jegy érhető el
Ügyvédek lapja olvasó jegy19 500 Ft35% kedvezmény érvényesítése Ügyvédek lapja olvasók számára

Please fill in all required fields

Részletek

Kezdés:
március 7. - 08:00
Vége:
december 31. - 17:00
Összeg:
Ingyenes - 30000Ft

Szervező

Mavor Legal Kft.
Telefon:
+36 70 586 7791
E-mail:
info@aktualis-ma.hu