Rendezvények betöltése

Alapelvek érvényesülése az ingatlanjogban

2 kredit

Ajánló

Minden jogvégzett kolléga találkozott egyetemi évei alatt az alapelvek kérdéskörével. Az egyszeri diák szinte minden egyes jogi tárgy feldolgozását az ahhoz a szakterülethez kapcsolódó alapelvi rendszer megismerésével és birtokba vételével kezdte meg.
Hogy ezt ki miként élte meg, a jogi dogmatika mélységeinek megismeréseként, vagy csak egy ismét bemagolandó, unalmas és idegesítő adathalmazként, azt nem tudhatom, de saját tapasztalatból is mondhatom, hogy sok kollégajelölt vérzett el az alapelvek különböző értelmezéséhez, csoportosításához, rendszerezéséhez kapcsolódó vizsgakérdések megválaszolására tett kísérletei során.
Talán sokan tekintettek ezen tananyagrészekre úgy, mint elkerülhetetlen ballasztanyagra, mely csak a gyakorlati jogi tudás megszerzésére igyekvő diákság életének megkeserítésére került be a tankönyvekbe, előadás anyagokba, miközben azt majd a való életben úgysem tudják majd semmire sem használni.
Amennyiben bizonyos jogterületek tekintetében ez az előbbi állítás valóban igaznak is lenne tekinthető, az ingatlanjog rendszere kapcsán azonban jeleznem kell, hogy ezen előítélet itt nem foghat helyet.
Az ingatlan-nyilvántartás alapelveinek ismerete, mélyreható tanulmányozása nélkül a napi ingatlanügyek sem lennének értelmezhetőek.
Azok teremtik meg a piacgazdaság egyik fundamentumát biztosító ingatlanforgalom kiszámíthatóságát, átláthatóságát, és teszik érthetővé – és egyben követendővé, méltányolhatóvá – a modern, valamint a „vadnyugati” tulajdonszerzési viszonyok közötti különbséget.
Az olyan alapelvek, mint a kérelemhez kötöttség, az okiratiság, a közhitelesség érvényesülése fényében válnak csak érthetővé azon dologi és kötelmi viszonyok, teremtődik meg az a „közbizalom”, melyek alapján napjainkban is működhet az ingatlanforgalom, a követelések érvényesítése, a hitelezési rendszer.
Ezen előadás keretei között a fent említett nyomós okok folytán feldolgozásra fognak kerülni az ingatlan-nyilvántartási alapelvek, részletesen kitérve azok elméleti és gyakorlati alkalmazhatóságára is.

Tematika

1./ Alapelvek szerepe és helye az ingatlan-nyilvántartásban
2./ Bejegyzés elve
3./ Nyilvánosság elve
4./ Közhitelesség elve
5./ Kérelemhez kötöttség elve
6./ Rangsor elve
7./ Okirat elve
8./ Az Ákr. alapelvi rendszerének érvényesülése az ingatlanjogban

Összefoglaló információk
Előadó: Dr. Fazekas Gábor- Főosztályvezető, Pest Megyei Kormányhivatal, Földhivatali osztály

Jogterület:  Ingatlanjog
Képzés formája: e-learning
Kurzus időtartalma: (~) 120 perc
Fejezetek száma: 6 db

Megtekinthető: A belépési adatok kiküldésétől számított 60 napig- de legkésőbb december 15-ig.

Nyilvántartásba vételi szám: NY002034/2022

Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga a megtekintésért 2 kredit jár! 

(Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a hozzáférési határidőig.)

Jegyek

Standard jegyár: 12 000 Ft /képzés/ fő


NINCSENEK REJTETT KÖLTSÉGEK!!!

A képzés mentes az adó alól az Áfa tv. 85.§. (2) alapján.

A képzés szakmai előadója

Fazekas Gábor

Előadó: Dr. Fazekas Gábor- Főosztályvezető, Pest Megyei Kormányhivatal, Földhivatali osztály

Ingatlan_6_2023

Részletes tájékoztatás az e-learning képzés menetéről:

Mi történik a megrendelés elküldését követően?

A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre. Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, megküldjük Önnek az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve pénzügyileg teljesített számlát.

Részletek a kurzusról és az oktatási felület működéséről

  • Kurzus időtartalma: 120 perc
  • Fejezetek száma: 6 db

Minden fejezet végén a rendszer feltesz Önnek egy éberségellenőrző kérdést az elhangzott oktatási anyaghoz kapcsolódóan.

A fejezetek közötti éberségellenőrző kérdésről:

  • A kérdések száma a kurzuson belül: 1 db/fejezet
  • A kérdések formája: feleletválasztós teszt
  • Kitöltés módja: jelölőnégyzet használatával

A kurzus megtekintésért és az ellenőrzőpontokon történő helyes kérdés megválaszolásért, a szabályzat szerint 2 kreditpont adható.

*Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a megtekintési határidőig.

Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga! 

A megszerzett kreditpontok lejelentéséről a MÜK rendszerébe cégünk gondoskodik, Önnek további teendője nincs.


Technikai segítség a bejelentkezés során felmerülő akadályok kezeléséhez >>>


Amennyiben a fentieken túl bármilyen kérdése felmerül, kérem keresse ügyfélszolgálatunkat, készséggel állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:

Telefonos ügyfélszolgálat: +36 70 586 7791

Ügyfélszolgálati idő: hétfő-csütörtök: 9:00-16:30, péntek: 9:00-14:30

E-mail cím: info@aktualis-ma.hu

MAVOR Legal Kft.

Kövessen minket facebookon is!

MAVOR Legal Kft. – A tanulás jövője

Az online tanulás egyre elterjedtebb lesz, ezért érdemes hozzá alkalmazkodni és kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.

A MAVOR Legal Kft. által alkalmazott e-learning képzési módszer szerint, az oktató és a képzésben résztvevő időben és térben is teljesen elkülönül egymástól.

A képzési módszer előnyei:

Hatékonyság, eredményesség kötöttségek és korlátok nélkül.

    • a tanulás bárhol, bármikor saját haladási tempóban végezhető
    • globális hozzáférést biztosít a tudáshoz korlátok nélkül (időben és térben)
    • egyéni tanulási módszerhez, és képzési szükségletekhez igazított
    • az oktatást annyiszor ismételheti meg, ahányszor az egyéni igényeihez szükséges
    • a családi és munkahelyi kötelezettségek és a tanulmányi feladatok jól összeegyeztethetőkké válnak
    • csökkennek az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó járulékos költségek (pl.: utazás, szállás stb.)
    • a tanulási folyamat üteme nyomon követhető, naplózható és a megszerzett tudás mérhető
    • az online tananyag naprakész mely a folyamatosan változó jogszabályok, törvény módosítások által befolyásolt szakterület esetében igen fontos szempont – könnyen karbantartható (aktualizálható), illetve felújítható

Több órás képzési anyagaink 15-25 perces fejezetekre vannak bontva, így nem szükséges egyszerre, rászánnia több órát a megtekintésre.

Oktatási rendszerünk minden megtekintett fejezetet naplóz, így Ön onnan folytathatja, ahol abbahagyta.

Ne maradjon le semmiről, a fejezet közben az oktatási anyag bármikor megállítható a megtekintett fejezet pedig újra meghallgatható, illetve biztosított az előre-és visszatekerés lehetősége.

Mi történik a megrendelés elküldését követően?
Content

A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre.

Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, hozzáférést küldünk Önnek, mely tartalmazza az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve a pénzügyileg teljesített számlát.

Jegyek

Unlimited jegy érhető el
Standard jegyár-NY002034/202212 000 Ft2023.01.15-től vásárolt jegy esetében

Please fill in all required fields

Unlimited jegy érhető el
Tagsági jegy- NY002034/20226 000 Ft50% kedvezmény érvényesítése tagsági jeggyel.

Please fill in all required fields

Unlimited jegy érhető el
Bérlet 2023-NY002034/2022Ft2023-as Korlátlan Könyvtár és Kredit Bérlettel rendelkező ügyfeleink részére.

Please fill in all required fields

Unlimited jegy érhető el
Ügyvédek lapja olvasó jegy7 800 Ft35% kedvezmény érvényesítése Ügyvédek lapja olvasók számárac

Please fill in all required fields

Részletek

Kezdés:
január 1. - 08:00
Vége:
december 31. - 17:00
Összeg:
Ingyenes - 12000Ft

Szervező

Mavor Legal Kft.
Telefon:
+36 70 586 7791
E-mail:
info@aktualis-ma.hu