Rendezvény Navigation
Ingatlanjog 3.
Ingatlanjog 3.
2 kredit
Ajánló
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. tv. már a XXI. század gyermeke, de ahogy az új évezred első évtizedei elrepültek, úgy öregedett, vagy inkább ért meg ez a jogszabály.
Mint a régi, de szeretett autó, melynek a beceneve még megvan, de már lényegében minden alkatrésze ki lett cserélve.
Egy emberöltő telt el, az ügyintézői csapat is szinte teljesen lecserélődött a földhivatalokban, és eljött az ideje a törvény nyugállományba helyezésének is.
Az új kihívások – a teljesen elektronikus ügyiratforgalom és kapcsolattartás – új harcost kívánnak, mely már a jogtárakban olvasható, tanulmányozható és ugrásra készen várja bevetését.
De még előbb nosztalgiázzunk néhány érdekes és tanulságos jogeset mellett, amelyekben a patinásodó jogszabály érdes érdeksérelmek megoldása tekintetében villantotta ki oroszlánkörmeit.
Rangsorcsere megítélése, bejegyzési engedély tartalma, regisztrativitás kérdésköre, polgári jogi jogviták beszivárgása a közigazgatás világába, mind olyan kérdések, melyekben az előző években a törvénynek bírósági páston is helyt kellett állnia, biztosítva a közhitelességhez, jogbiztonsághoz fűződő kiemelt társadalmi igényt.
Hát fogjunk bele, értelmezzük és vizsgáljuk együtt azon jogeseteket, melyek tartalma később iránymutatóvá is vált a földhivatalok gyakorlatában.
Tematika
- Bevezető
- Az 1997. évi CXLI. tv. érdemei és hátrányai
- Jogesetek:
- Bicskatörő árverési vétel
- Merre pörög a pengő?
- Kincs ami nincs
- Koki és saller
- Feltételesen feltétlen
- Eltűnik a tulajdonos, mint szamár a ködben…
- A Kormányhivatal jobb és bal keze…
- Csere-bere fogadom
A képzés csomagajánlat keretében is elérhető, 25% kedvezménnyel:
Részletes tájékoztatás az e-learning képzés menetéről:
Részletes tájékoztatás az e-learning képzés menetéről:
Mi történik a megrendelés elküldését követően?
A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre. Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, megküldjük Önnek az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve pénzügyileg teljesített számlát.
Részletek a kurzusról és az oktatási felület működéséről
- Kurzus időtartalma: 120 perc
- Fejezetek száma: 6 db
Minden fejezet végén a rendszer feltesz Önnek egy éberségellenőrző kérdést az elhangzott oktatási anyaghoz kapcsolódóan.
A fejezetek közötti éberségellenőrző kérdésről:
- A kérdések száma a kurzuson belül: 1 db/fejezet
- A kérdések formája: feleletválasztós teszt
- Kitöltés módja: jelölőnégyzet használatával
A kurzus megtekintésért és az ellenőrzőpontokon történő helyes kérdés megválaszolásért, a szabályzat szerint 2 kreditpont adható.
*Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a megtekintési határidőig.
Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga!
A megszerzett kreditpontok lejelentéséről a MÜK rendszerébe cégünk gondoskodik, Önnek további teendője nincs.
Technikai segítség a bejelentkezés során felmerülő akadályok kezeléséhez >>>
Amennyiben a fentieken túl bármilyen kérdése felmerül, kérem keresse ügyfélszolgálatunkat, készséggel állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:
Telefonos ügyfélszolgálat: +36 70 586 7791
Ügyfélszolgálati idő: hétfő-csütörtök: 9:00-16:30, péntek: 9:00-14:30
E-mail cím: info@aktualis-ma.hu
MAVOR Legal Kft.
MAVOR Legal Kft. – A tanulás jövője
Az online tanulás egyre elterjedtebb lesz, ezért érdemes hozzá alkalmazkodni és kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.
A MAVOR Legal Kft. által alkalmazott e-learning képzési módszer szerint, az oktató és a képzésben résztvevő időben és térben is teljesen elkülönül egymástól.
A képzési módszer előnyei:
Hatékonyság, eredményesség kötöttségek és korlátok nélkül.
- a tanulás bárhol, bármikor saját haladási tempóban végezhető
- globális hozzáférést biztosít a tudáshoz korlátok nélkül (időben és térben)
- egyéni tanulási módszerhez, és képzési szükségletekhez igazított
- az oktatást annyiszor ismételheti meg, ahányszor az egyéni igényeihez szükséges
- a családi és munkahelyi kötelezettségek és a tanulmányi feladatok jól összeegyeztethetőkké válnak
- csökkennek az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó járulékos költségek (pl.: utazás, szállás stb.)
- a tanulási folyamat üteme nyomon követhető, naplózható és a megszerzett tudás mérhető
- az online tananyag naprakész mely a folyamatosan változó jogszabályok, törvény módosítások által befolyásolt szakterület esetében igen fontos szempont – könnyen karbantartható (aktualizálható), illetve felújítható
Több órás képzési anyagaink 15-25 perces fejezetekre vannak bontva, így nem szükséges egyszerre, rászánnia több órát a megtekintésre.
Oktatási rendszerünk minden megtekintett fejezetet naplóz, így Ön onnan folytathatja, ahol abbahagyta.
Ne maradjon le semmiről, a fejezet közben az oktatási anyag bármikor megállítható a megtekintett fejezet pedig újra meghallgatható, illetve biztosított az előre-és visszatekerés lehetősége.