Rendezvények betöltése
  • Ez az rendezvény elmúlt.

Új Polgári perrendtartás aktuális kérdései

3 kredit

Ajánló

Az „új Pp.” (2016. évi CXXX. tv.) már ötödik éve hatályos, ez alatt megoldódott sok vitás kérdés, de újak is keletkeztek. Ezek egy részét igyekezett rendezni a 2021. január 1-jén hatályba lépett novella.
A képzésnek az a célja, hogy a fontosabb, sűrűbben előforduló helyzetek kiemelésével ismertesse a Pp. problémás területeit, illetve a kialakulóban lévő bírói gyakorlatot.
A témaköröket elsősorban jogi képviselők (ügyvédek, jogtanácsosok) igényeinek figyelembevételével alakítottuk ki, de a képzésen haszonnal vehet részt rajta mindenki, akinek – bármelyik oldalon – polgári perben kell részt venni.

Tematika

  • A novella és a Pp.-hez kapcsolódó fontosabb más jogszabályok
  • Az általános kérdések közül: hatáskör-illetékesség, perköltség, elektronikus kérdések
  • Az eljárás megindulása: keresetlevél, visszautasítás
  • A perfelvétel menete, perfelvételi iratok
  • Perfelvételi tárgyalás
  • Az érdemi szak
  • Utólagos perfelvétel, keresetváltoztatás az érdem szakban, utólagos bizonyítási indítvány
  • Bizonyítás: jogsértő bizonyítási eszközök, magánszakértő
  • A bizonyítási szükséghelyzet
  • Röviden a másodfokú eljárásról
  • Felülvizsgálat, perújítás: mi változott?

A képzés szakmai előadója

kerepesy_krisztian

dr. Kerepesy Krisztián

címzetes törvényszéki bíró

Összefoglaló információk
Előadó: dr. Kerepesy Krisztián, címzetes törvényszéki bíró

Jogterület:  Polgári jog
Képzés formája: e-learning
Kurzus időtartalma: (~) 180 perc
Fejezetek száma: 7 db

Megtekinthető: A belépési adatok kiküldésétől számított 60 napig- de legkésőbb december 15-ig.

Nyilvántartásba vételi szám: NY002027/2022

Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga a megtekintésért 3 kredit jár! 

(Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a hozzáférési határidőig.)

Jegyek

Standard jegyár: 18 000 Ft /fő


NINCSENEK REJTETT KÖLTSÉGEK!!!

A képzés mentes az adó alól az Áfa tv. 85.§. (2) alapján.

Részletes tájékoztatás az e-learning képzés menetéről:

Mi történik a megrendelés elküldését követően?

A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre. Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, megküldjük Önnek az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve pénzügyileg teljesített számlát.

Részletek a kurzusról és az oktatási felület működéséről

  • Kurzus időtartalma: 180 perc
  • Fejezetek száma: 7 db

Minden fejezet végén a rendszer feltesz Önnek egy éberségellenőrző kérdést az elhangzott oktatási anyaghoz kapcsolódóan.

A fejezetek közötti éberségellenőrző kérdésről:

  • A kérdések száma a kurzuson belül: 1 db/fejezet
  • A kérdések formája: feleletválasztós teszt
  • Kitöltés módja: jelölőnégyzet használatával

A kurzus megtekintésért és az ellenőrzőpontokon történő helyes kérdés megválaszolásért, a szabályzat szerint 3 kreditpont adható.

*Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a megtekintési határidőig.

Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga! 

A megszerzett kreditpontok lejelentéséről a MÜK rendszerébe cégünk gondoskodik, Önnek további teendője nincs.


Technikai segítség a bejelentkezés során felmerülő akadályok kezeléséhez >>>


Amennyiben a fentieken túl bármilyen kérdése felmerül, kérem keresse ügyfélszolgálatunkat, készséggel állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:

Telefonos ügyfélszolgálat: +36 70 586 7791

Ügyfélszolgálati idő: hétfő-csütörtök: 9:00-16:30, péntek: 9:00-14:30

E-mail cím: info@aktualis-ma.hu

MAVOR Legal Kft.

Kövessen minket facebookon is!

MAVOR Legal Kft. – A tanulás jövője

Az online tanulás egyre elterjedtebb lesz, ezért érdemes hozzá alkalmazkodni és kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.

A MAVOR Legal Kft. által alkalmazott e-learning képzési módszer szerint, az oktató és a képzésben résztvevő időben és térben is teljesen elkülönül egymástól.

A képzési módszer előnyei:

Hatékonyság, eredményesség kötöttségek és korlátok nélkül.

    • a tanulás bárhol, bármikor saját haladási tempóban végezhető
    • globális hozzáférést biztosít a tudáshoz korlátok nélkül (időben és térben)
    • egyéni tanulási módszerhez, és képzési szükségletekhez igazított
    • az oktatást annyiszor ismételheti meg, ahányszor az egyéni igényeihez szükséges
    • a családi és munkahelyi kötelezettségek és a tanulmányi feladatok jól összeegyeztethetőkké válnak
    • csökkennek az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó járulékos költségek (pl.: utazás, szállás stb.)
    • a tanulási folyamat üteme nyomon követhető, naplózható és a megszerzett tudás mérhető
    • az online tananyag naprakész mely a folyamatosan változó jogszabályok, törvény módosítások által befolyásolt szakterület esetében igen fontos szempont – könnyen karbantartható (aktualizálható), illetve felújítható

Több órás képzési anyagaink 15-25 perces fejezetekre vannak bontva, így nem szükséges egyszerre, rászánnia több órát a megtekintésre.

Oktatási rendszerünk minden megtekintett fejezetet naplóz, így Ön onnan folytathatja, ahol abbahagyta.

Ne maradjon le semmiről, a fejezet közben az oktatási anyag bármikor megállítható a megtekintett fejezet pedig újra meghallgatható, illetve biztosított az előre-és visszatekerés lehetősége.

Mi történik a megrendelés elküldését követően?

A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre.

Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, hozzáférést küldünk Önnek, mely tartalmazza az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve a pénzügyileg teljesített számlát.

Jegyek

Tickets are not available as this rendezvény has passed.

Részletek

Kezdés:
2023.01.01. - 08:00
Vége:
2023.12.31. - 17:00
Összeg:
Ingyenes - 18000Ft

Szervező

Mavor Legal Kft.
Telefon:
+36 70 586 7791
E-mail:
info@aktualis-ma.hu