Rendezvények betöltése

Gyermektartás – az utóbbi évek ítélkezési gyakorlata

2 kredit

Csaladijog_12_2023

Ajánló

Az előadás fókuszában a gyermektartással összefüggő ítélkezési gyakorlat áll, kiemelt tekintettel az utóbbi évek kúriai gyakorlatára, és a precedensértékű ítéletekre.

Az előadás foglalkozik a rokontartás legfontosabb rendelkezéseivel, ezek körében helyezi el a gyermektartás és a továbbtanuló nagykorú gyermek tartásának leglényegesebb csomópontjait. Kitér az előadás a szülőtartással kapcsolatos gyakorlatra, és részletesen foglalkozik a gyermektartásdíj bírósági meghatározásának, valamint mértéke módosításának gyakorlatával. Előbbi körében hangsúlyt kap a gyermek indokolt szükségleteinek mértéke, valamint a szülők jövedelmi viszonyainak jelentősége, utóbbi körében pedig az a különbség, amely a bíróság által meghatározott tartásdíj mértékének megváltoztatása és a felek megállapodásán alapuló tartásdíj megváltoztatása között található.

A képzést ajánljuk a témában járatos és kevésbé járatos szakembereknek egyaránt.

Tematika

  • I. Rokontartásra, gyermektartásra vonatkozó szabályozás a Ptk.-ban
  • II. Továbbtanuló nagykorú gyermek tartására vonatkozó szabályozás a Ptk.-ban
  • III. Ítélkezési gyakorlat a rokontartás körében – általános követelmények, szülőtartással összefüggő gyakorlat
  • IV. Ítélkezési gyakorlat a gyermektartás körében
  • V-VI. Ítélkezési gyakorlat a gyermektartás mértékének megváltoztatása körében
dr_szeibert_o-150x150

Dr. Szeibert Orsolya

egyetemi tanár, ELTE ÁJK

Összefoglaló információk
Előadó: Dr. Szeibert Orsolya,  egyetemi tanár, ELTE ÁJK

Jogterület: Családi jog
Képzés formája: e-learning
Kurzus időtartalma: (~) 120 perc
Fejezetek száma: 6 db

Megtekinthető: A belépési adatok kiküldésétől számított 60 napig, – legkésőbb 12.15-ig!

Nyilvántartásba vételi szám: NY002561/2023

Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga a megtekintésért 2 kredit jár! 

(Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a hozzáférési határidőig.)

Jegyek

Kedvezményes jegyár: 9 000 Ft /fő
(Megtakarítás 25%, azaz 3 000.-Ft) – lejárt


Standard jegyár: 12 000 Ft /fő

2023.06.15-ét követően vásárolt jegy esetében.


NINCSENEK REJTETT KÖLTSÉGEK!!!

A képzés mentes az adó alól az Áfa tv. 85.§. (2) alapján.

Legújabb családjogi képzésünk:

elettarsak_2023

Részletes tájékoztatás az e-learning képzés menetéről:

Mi történik a megrendelés elküldését követően?

A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre. Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, megküldjük Önnek az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve pénzügyileg teljesített számlát.

Részletek a kurzusról és az oktatási felület működéséről

  • Kurzus időtartalma: 120 perc
  • Fejezetek száma: 6 db

Minden fejezet végén a rendszer feltesz Önnek egy éberségellenőrző kérdést az elhangzott oktatási anyaghoz kapcsolódóan.

A fejezetek közötti éberségellenőrző kérdésről:

  • A kérdések száma a kurzuson belül: 1 db/fejezet
  • A kérdések formája: feleletválasztós teszt
  • Kitöltés módja: jelölőnégyzet használatával

A kurzus megtekintésért és az ellenőrzőpontokon történő helyes kérdés megválaszolásért, a szabályzat szerint 2 kreditpont adható.

*Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a megtekintési határidőig.

Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga! 

A megszerzett kreditpontok lejelentéséről a MÜK rendszerébe cégünk gondoskodik, Önnek további teendője nincs.


Technikai segítség a bejelentkezés során felmerülő akadályok kezeléséhez >>>


Amennyiben a fentieken túl bármilyen kérdése felmerül, kérem keresse ügyfélszolgálatunkat, készséggel állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:

Telefonos ügyfélszolgálat: +36 70 586 7791

Ügyfélszolgálati idő: hétfő-csütörtök: 9:00-16:30, péntek: 9:00-14:30

E-mail cím: info@aktualis-ma.hu

MAVOR Legal Kft.

Kövessen minket facebookon is!

MAVOR Legal Kft. – A tanulás jövője

Az online tanulás egyre elterjedtebb lesz, ezért érdemes hozzá alkalmazkodni és kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.

A MAVOR Legal Kft. által alkalmazott e-learning képzési módszer szerint, az oktató és a képzésben résztvevő időben és térben is teljesen elkülönül egymástól.

A képzési módszer előnyei:

Hatékonyság, eredményesség kötöttségek és korlátok nélkül.

    • a tanulás bárhol, bármikor saját haladási tempóban végezhető
    • globális hozzáférést biztosít a tudáshoz korlátok nélkül (időben és térben)
    • egyéni tanulási módszerhez, és képzési szükségletekhez igazított
    • az oktatást annyiszor ismételheti meg, ahányszor az egyéni igényeihez szükséges
    • a családi és munkahelyi kötelezettségek és a tanulmányi feladatok jól összeegyeztethetőkké válnak
    • csökkennek az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó járulékos költségek (pl.: utazás, szállás stb.)
    • a tanulási folyamat üteme nyomon követhető, naplózható és a megszerzett tudás mérhető
    • az online tananyag naprakész mely a folyamatosan változó jogszabályok, törvény módosítások által befolyásolt szakterület esetében igen fontos szempont – könnyen karbantartható (aktualizálható), illetve felújítható

Több órás képzési anyagaink 15-25 perces fejezetekre vannak bontva, így nem szükséges egyszerre, rászánnia több órát a megtekintésre.

Oktatási rendszerünk minden megtekintett fejezetet naplóz, így Ön onnan folytathatja, ahol abbahagyta.

Ne maradjon le semmiről, a fejezet közben az oktatási anyag bármikor megállítható a megtekintett fejezet pedig újra meghallgatható, illetve biztosított az előre-és visszatekerés lehetősége.

Mi történik a megrendelés elküldését követően?

A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre.

Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül bankkártyával vagy átutalással, hozzáférést küldünk Önnek 24 órán beül, mely tartalmazza az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve a pénzügyileg teljesített számlát.

Jegyek

Unlimited jegy érhető el
Standard jegyár-NY002561/202312 000 Ft2023.06.15-ét követően vásárolt jegy esetében.

Please fill in all required fields

Unlimited jegy érhető el
Tagsági jegy-NY002561/20236 000 Ft50% kedvezmény érvényesítése tagsági jeggyel.

Please fill in all required fields

Unlimited jegy érhető el
Bérlet 2023-NY002561/2023Ft2023-as Korlátlan Könyvtár és Kredit Bérlettel rendelkező ügyfeleink részére.

Please fill in all required fields

Unlimited jegy érhető el
Ügyvédek lapja olvasó jegy7 800 FtÜgyvédek lapja olvasó jegy

Please fill in all required fields

Részletek

Kezdés:
január 26. - 08:00
Vége:
december 31. - 17:00
Összeg:
Ingyenes - 12000Ft

Szervező

Mavor Legal Kft.
Telefon:
+36 70 586 7791
E-mail:
info@aktualis-ma.hu