- Ez az rendezvény elmúlt.
Rendezvény Navigation
A 2020. évi koronavírus-járvány időszakának jogalkotása és gyakorlata, különös figyelemmel a büntetőjogra és a szabálysértési jogra
3 kredit
A tartalomból:
A SARS-CoV-2 koronavírus, amely a COVID-19 fertőzést okozza, 2020 tavaszán hazánkban is rohamosan terjedni kezdett, majd ősztől a járvány az ún. második hullám időszakában a tömeges megbetegedések szintjét is elérte. Noha 2021 elején már több gyártó vakcinája is rendelkezésre áll a COVID-19 ellen, az oltások beszerzése és beadása nem ígérkezik gyorsnak és zökkenőmentesnek, így prognosztizálható, hogy a jelenlegi vírushelyzet még várhatóan – kisebb-nagyobb intenzitással – huzamosabb ideig fenn fog maradni. De ha túl is leszünk a koronavíruson, egyes forgatókönyvek szerint az elkövetkező időszak „a világjárványok kora” is lehet. A sok emberöltő óta nem tapasztalt helyzet által kiváltott jogi problémák feltérképezése és kezelése mindezen indokok alapján napjaink egyik leginkább aktuális feladatának tekinthető. Az esetlegesen fellépő, újabb és újabb járványok ugyanis már nem érhetik a jogászi szakmát sem annyira felkészületlenül, mint a 2020. évi pandémia.
> > >
A jogalkotó hatékonyan és időszerűen kívánt reagálni a járvány kihívásaira, amely a veszélyhelyzet(ek), illetve az egészségügyi válsághelyzet elrendelésében öltött testet és számos állampolgári szabadságjog korlátozásával járt.
Ebben az előadásban a 2020. évi koronavírus-járvány rendkívüli jogalkotási folyamatát tekintjük át, amely elsősorban a szabálysértési jog és a büntetőjog területét érintette, és amely a vírussal szembeni, mind sokoldalúbb védekezés igénye miatt jelentős törvényhozási fejleményekkel járt. Kitérünk a kormányrendeleti szinten hatályba léptetett, számos szabálysértési tényállásra ugyanúgy, mint a járvány fogalmára, a járványügyi szabályszegés részleges dekriminalizációjára, illetve az új bűncselekményi tényállások alkotására és a kapcsolódó joggyakorlatra és alkotmánybírósági döntésre.
Tematika
A járvány fogalma, általános jogi kérdései
Jogtörténeti háttér
Alapjogi kérdések: veszélyhelyzet és egészségügyi válsághelyzet
Klasszikus bűncselekményi tényállások járvány idején
Élet, testi épség, egészség elleni bűncselekmények
Köznyugalom elleni bűncselekmények
Vagyon elleni bűncselekmények
Gazdasági bűncselekmények
Jogalkotási fejlemények a pandémia idején
Új szabálysértési tényállások
Kijárási korlátozás, maszkviselési kötelezettség, üzletekre vonatkozó korlátozások megszegése, vakcinával kapcsolatos visszaélés
Nemzetközi kitekintés
Előadó:
dr. Ambrus István
egyetemi docens,
Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Büntetőjogi Tanszék
A képzés nyilvántartásba vételi száma: NY001556/2021
Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga a megtekintésért 3 kredit jár!
Részletes tájékoztatás az e-learning képzés menetéről:
Mi történik a megrendelés elküldését követően?
A megrendelés elküldését követően, minden pénzügyi teljesítéshez szükséges információt megküldünk a regisztráció során megadott e-mailcímre. Amennyiben a visszaigazolásban feltűntetett díj kiegyenlítésre kerül, megküldjük Önnek az oktatási anyag(ok)hoz rendelt belépési útvonalat és adatokat, illetve pénzügyileg teljesített számlát.
Részletek a kurzusról és az oktatási felület működéséről
- Kurzus időtartalma: 180 perc
- Fejezetek száma: 9 db
Minden fejezet végén a rendszer feltesz Önnek egy éberségellenőrző kérdést az elhangzott oktatási anyaghoz kapcsolódóan.
A fejezetek közötti éberségellenőrző kérdésről:
- A kérdések száma a kurzuson belül: 1 db/fejezet
- A kérdések formája: feleletválasztós teszt
- Kitöltés módja: jelölőnégyzet használatával
A kurzus megtekintésért és az ellenőrzőpontokon történő helyes kérdés megválaszolásért, a szabályzat szerint 3 kreditpont adható.
*Az oktatási felület korlátlan számú belépést biztosít a kurzusban résztvevő számára a megtekintési határidőig.
Ehhez a képzési anyaghoz NEM tartozik vizsga!
A megszerzett kreditpontok lejelentéséről a MÜK rendszerébe cégünk gondoskodik, Önnek további teendője nincs.
Technikai segítség a bejelentkezés során felmerülő akadályok kezeléséhez >>>
Amennyiben a fentieken túl bármilyen kérdése felmerül, kérem keresse ügyfélszolgálatunkat, készséggel állunk rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken:
Telefonos ügyfélszolgálat: +36 70 586 7791
Ügyfélszolgálati idő: hétfő-csütörtök: 9:00-16:30, péntek: 9:00-14:30
E-mail cím: info@aktualis-ma.hu
MAVOR Legal Kft.
MAVOR Legal Kft. – A tanulás jövője
Az online tanulás egyre elterjedtebb lesz, ezért érdemes hozzá alkalmazkodni és kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.
A MAVOR Legal Kft. által alkalmazott e-learning képzési módszer szerint, az oktató és a képzésben résztvevő időben és térben is teljesen elkülönül egymástól.
A képzési módszer előnyei:
Hatékonyság, eredményesség kötöttségek és korlátok nélkül.
- a tanulás bárhol, bármikor saját haladási tempóban végezhető
- globális hozzáférést biztosít a tudáshoz korlátok nélkül (időben és térben)
- egyéni tanulási módszerhez, és képzési szükségletekhez igazított
- az oktatást annyiszor ismételheti meg, ahányszor az egyéni igényeihez szükséges
- a családi és munkahelyi kötelezettségek és a tanulmányi feladatok jól összeegyeztethetőkké válnak
- csökkennek az oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó járulékos költségek (pl.: utazás, szállás stb.)
- a tanulási folyamat üteme nyomon követhető, naplózható és a megszerzett tudás mérhető
- az online tananyag naprakész mely a folyamatosan változó jogszabályok, törvény módosítások által befolyásolt szakterület esetében igen fontos szempont – könnyen karbantartható (aktualizálható), illetve felújítható
Több órás képzési anyagaink 15-25 perces fejezetekre vannak bontva, így nem szükséges egyszerre, rászánnia több órát a megtekintésre.
Oktatási rendszerünk minden megtekintett fejezetet naplóz, így Ön onnan folytathatja, ahol abbahagyta.
Ne maradjon le semmiről, a fejezet közben az oktatási anyag bármikor megállítható a megtekintett fejezet pedig újra meghallgatható, illetve biztosított az előre-és visszatekerés lehetősége.
Válassza ki a megvásárolni kívánt jegyeket!
NINCSENEK REJTETT KÖLTSÉGEK!!!
A képzés mentes az adó alól az Áfa tv. 85.§. (2) alapján.